M E Z Ő F O L T

Amennyiben kedvet érzel eme remek szórakozáshoz, íme egy kis ízelítő

 Mezőfalva Foltvarró Klubja

- Az előző évekhez hasonlóan szeretnénk részt venni több település közös varrásán, illetve mi is lebonyolítottuk a sajátunkat. Az idei mezőfalvi rendezvényre meghívott települések a következők voltak: Hódmezővásárhely, Bonyhád, Máza, Dunaföldvár, Sukoró, Dunaújváros, Iváncsa, Százhalombatta, Sárbogárd, Fehérvárcsúrgó, Budapest, Budafok, Székesfehérvár, Baracs, Fonyód, Kővágóőrs, Ercsi. A résztvevő hölgyeket saját készítésű ajándékokkal leptük meg.

 

- A táborokon, varrásokon sok új technikát tanulhatunk meg, melyek fejlesztik tudásunkat és lehetővé teszik, hogy minél magasabb színvonalú és változatos munkát tudjunk készíteni. Jelenleg ezekre az eseményekre saját költségeinken jutunk el, illetve önköltséges a részvételi díj is.

 

- Az Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott keretből sikerült egy jó minőségű varrógépet vásárolnunk, mely a pontos és minőségi munka elkészítését tette és teszi lehetővé. Szeretnénk még egy új varrógépet vásárolni, mellyel különböző varrás-, és hímzéstípusokat is tudnánk készíteni.

 
- A szervezetünk pályázati lehetőségei korlátozottak, mivel jelenleg nem vagyunk bejegyzett civil szervezet.
 
- Az elmúlt évben a falu különböző közösségeit ajándékokkal leptük meg, igyekeztünk fejleszteni tudásunkat, és több település közösségeivel megismertetni munkáinkat. Az elkészült darabokat heti 1-2 alkalommal varrtuk közösen a régi Tanácsházán, melyet gyakran otthon fejeztünk be.
 
Felajánlásaink:
- az alapítványi bálra a tombola nyereményeihez terítőket ajándékoztunk,
-    az óvoda bál tombola-díjaihoz ajánlottunk fel munkáinkból,
-    az óvodai ballagásra 54 darab macis könyvjelzőt készítettünk,
-   a Nagycsaládos egyesületnek 60 darab ajándékot (ablakdíszeket, macikat, madarakat) alkottunk, mellyel a Mikuláscsomagokat bővíthették ki.
 
Helyi rendezvényeken való részvétel:
a Mezőfalvi Vigasságokon sátrunkban kiállítást szerveztünk, és a főzőversenyen is indultunk,
-   az adventi hetekben minden hétvégén kiállításunkkal igyekeztünkaz ünnepi hangulathoz hozzájárulni,
- a községi ünnepségeken, rendezvényeken tagjaink nemcsak képviselték szervezetünket, de igyekeztünk aktívan részt is venni.
 
Saját rendezvényünk:
- Közös varrásra hívtunk több foltvarró csoportot az ország különböző területeiről, hogy együtt készítsük el az általunk kiválasztott, és előkészített anyagokat. Kiegészítésként kiállítást is tartottunk, ahova minden foltvarró elhozhatta legjobb és legújabb munkáját, így lehetőség nyílt új ötletek, technikák megismeréséhez.
 
A Mezőfolt vezetője, Papp Imréné.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 2
Heti: 6
Havi: 44
Össz.: 1 807

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
M E Z Ő F O L T - © 2008 - 2014 - mezofolt.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: folton folt textilmunkák - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »